Érdekes, egy éve ugyanezzel a bejegyzéssel kezdtem el blogolni, utána még 1-2 irományt tettem fel és annyi.:) Nem mondom, hogy most visszatértem, de remélem, hogy most visszatértem.
Akkor a tavalyi évem könyvek szempontjából:
Még érdekesebb volt, mint 2013, élményekben gazdag és nagyoooon rövid.:D
Moly2014
Megvan az 50, ami célom volt az év elején.
Kezdjük a végétől.
Az Anyák maffiáját még előző évben kezdtem, de év elején fejeztem be. A kis herceg volt az év utolsó olvasása, egyáltalán nem bántam meg, mert feljavította a véleményemet az újraolvasás.
Az év vége szellős volt, meséket olvastam, rövidebb regényeket, kötelezőket. A sátán kutyája magyar órára kellett, eszméletlen jó volt és izgalmas.
A Szívritmuszavar az év egyik legnagyobb élménye volt számomra, egyben pozitív csalódás is. A hűséges a vártnál ezerszer jobban tetszett, a vége ellenére is...
Sorra került a Vámpírakadémia (wooow), Lola és a szomszéd srác (szintén Wow), Alaska nyomában (WOOOOW), Hex Hall (....), Az útvesztő (oké, érthető:3), Touch, Polaroidok, Árnyalatnyi remény...
Csupa fantasztikus könyv!!! :O A Percy Jackson és az Olimposziak sorozatból 3 részre sor került (a többi idén), elolvastam az Árnyalat-trilógiát (de hogy miért...blaaah) és A soha határát (másik csalódás). De a Csillagainkban a hiba, A beavatott, A tücskök éneke, A garabonc könyvek miatt mégis felejthetetlen számomra az év.
Idén kezdődött a kapcsolatom Szabó Magdával is, 2 könyvére került sor: Abigél, Pilátus.
Emellett más klasszikusok is helyet kaptak: Zabhegyező, Pop, csajok, satöbbi, Akiért a harang szól. Többek között olvastam egy könyvet Stephen King-től és Agatha Christie-től is (csak 1??!!! felháborító. hátborzongató.:/)
Elolvastam az egész Galaxis útikalauz stopposoknak "trilógiát" is.:)
Tulajdonképpen egytől-egyig minden könyvet imádtam 2014-ben. A legtöbb majd külön bejegyzést érdemel.
2015-öt is ilyen jónak jósolom. Már most várakoznak a jobbnál-jobb könyvek a polcomon.:)
És végül...
A 2015-ös cél...
70 DB KÖNYV!!
Jó, ezt hasra ütéssel döntöttem el, de teljesíthető, ha nem leszek ilyen lusta.:)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése